Tisztelt Ügyfelek!
2018. november 15.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 89-91. §-a 2018. január 1-től kötelezővé teszik a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít.
Három új vidékfejlesztési pályázatot jelentetett meg az Agrárminisztérium
2018. október 30.
A rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mentén, összesen mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium. A pályázati lehetőségek az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják.
Megjelent a Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért (KDHT) 2018. évi kiírása
2018. október 18.
Az agrárminiszter 2018-ban is kiírja a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” (KDHT) pályázatot.
1,5 milliárd forintról már döntöttek a halgazdálkodási programban
2018. augusztus 14.
Mintegy 1,5 milliárd forint összegben születtek támogatói döntések az uniós költségvetésből finanszírozott Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban (MAHOP) augusztusig, a nyár végéig további 1,5 milliárd forintról dönthetnek, ami hozzájárul a halágazat fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 Next >>

Content Management Powered by CuteNews

Archív hírek